2023. november 11., szombat

A bástya után

 Gondoltam jelentem,

Azt hittem bástya után nincs akadály,

Majd jött az egyik gyárigazgató és nem megállított, hanem felrúgott…

Érvek érvek után, aztán elkapott valami bizsergés,

Azaz érzés a testben , amikor tudod, hogy valami nem frankó.

Érted, belül, valami szar van…

gyári területi manager adott Neki tippeket. Ezt azután, hogy a vezetői területi megbeszélésen a támogatását adta rám.

Pénteki naptól 2 vel magasabb szinten engedélyezték a kinevezésem és… és… visszamenőlegesen, csak, hogy minden szabályt megsértsünk.


Gyári területi manager? Keddi vezetői megbeszélésen a konstruktív kommunikációból átléptem a rombolás skálába. 

Olvastam én eleget, fel volt építve,

Úgy voltak felfuttatva a témák, hogy egyre közelebb tegyem a falhoz. 

Úgy húztam a szavakat, úgy tartottam szünetet, úgy használtam a hangsúlyt…

A falhoz állítottam, ahol a legvégén már csak otthagytam,

Mert a stratégia miatt nem Nekem kell kimondani a konklúziót. Kimondta az igazgató…

Innentől pedig a többi vezető szépen, örömmel és boldogan szaladt bele a kommunikációs csapdámba. Senki szerint nem bántottam és voltam bunkó.

Senki szerint.

Ő elsírta magát.

Megbeszélés után sírt és egy órára bezárkózott az irodájába.



A falhoz állítottam, hogy tudja, hogy tudom. 

A falhoz állítottam, hogy értse, lehet Ő egy irodával rendelkező, 20 milliós autós manager, 

de engem nem nyomhat fel. Nem azért ,

Mert nem volt igaz minden,

Hanem mert hazudott Nekem…



Ajánlatt nyomtatás alatt,

5 közvetlen ember,

5 közvetett ember

1 csoport vezető,

11 ember és 1 diák, ez jó vagy ciki?

1.337.










 

2023. október 17., kedd

Bástya után

 Bástya?

Elém állt, nem hátrált ezért menni kellett.

Ő már nincs, szép sorban dőlt bele a csapdákba.

Az ára?

Mindennek ára van, vagy így vagy úgy de kifizeted, vagy előbb vagy utóbb, de fizetsz.

Én mindenemet beáldoztam, hogy menjen, s kölcsönt vettem fel másoktól, hogy a nagy cél teljesüljön.


Ma ott ültem bent, b42, félig bejelentették…


Szóval fizetni fogok, viszem a fél csapatot, majd jövőre a másik felét is megkapom.

Volt egy pillanat, amikor izgultam, aztán, csak úgy, elmúlt.

Tudod, ez az a kinevezés ami megtörténik pénteken és Te nem koccintasz egyet hétvégén rá, hanem iszol végig, hogy megünnepeld és mert nem hiszed el. Megyünk fel 2-3-at, bár az autót nem tudtam kialkudni.


Izgalmas, de törvényszerű, mert mindig a nagyobb…

2023. augusztus 9., szerda

Bástya in progess

 Tik tak


Bástyának menni kell, mondtam

Megértettem Őt, tekertem Őt, vittem a többieket

Olyan szövetségeket kötöttem amit sose gondoltam volna, de hát a cél szentesíti az eszközt…

De be kell áldoznunk kis célokat, kis csatákat a fő cél érdekében, bármibe is kerül, egy cél van, bástya megy…

Felpörgettem a dinamikát és csapdát állítottam,

Országos vezető előtt raktam le és Ő, a bástya úgy sétált bele reggel 9:30- kor, hogy el se hittem, féltem, hogy Ő fordítja meg, amíg nem…

Bement, bement? Befutott! Öröm volt nézni, ahogy elveszik és a hónapokon át épített és kirakott csapdák mind meglett! 

Támogatókat szereztem nem kevésért…

Bástya megy, 2 hónap. Legnagyobb vezető , de elém állt.


Nagyobb jó érdekében mindent beáldoztam, most várom.


Tik tak

2023. április 28., péntek

Bástya

 Egyet ütöttem rajta korábban,

Csak, hogy lássam mi történik,

Mit reagál.


A héten megütöttem újra,

Ez végleges,

Addig kell körbezárni,

Amíg nem tud lépni… 


Közben megerősítettem a két lábat,

Hogy engem megtarsanak ha bástya megy

2023. március 10., péntek

Bástya

 Bástyának adtam egy célt,

Addig hasznos volt.

Bástya azóta csak azért van még, hogy én összeszedjem magam.

Készülök

Két vonal bekötve…


Ennél a pontnál ütöttem meg először a bástyát,

Most már elindul az ő játéka,

Az utolsó,

Levesszük a tábláról idén…


2022. december 9., péntek

 Eltüntem?

Nem, csak itt hoszabbak az időátfutások…


Folytatódott a nagyobb terv, bástyát megkíméltem és amikor kellett, elindítottam.

Elindítottam, mert egyetlen de annál fontosabb feladatot adtam Neki. Egy feladat amiért még engedem, hogy pályán legyen. 

Meglépte a lépését és ezzel együtt a nagy terv a következő szintre lépett.

A nagy terv tökéletes

Mindenre felvagyok készülve

Mindig tudom mi következik, de…


Elértünk pár hónapja a következő szint kapujába, ahol nem mentünk át.

Elutasítottunk egy 800k és egy 1.000k előléptetést is, mert nem ennek és nem így kell történnie…

Én a kapuban vagyok

Mindenre felkészülve

Nem bátorodom el azért, mert elsőre nem ment át…



Röviden?

260

46millió

Az utolsó kapura pedig még 1 évem van.

Közben belül valami eltűnt…

Ami régen…

Megkeresem és vissza rángatom, kérdés az ára…


Tik tak


2021. július 20., kedd

 Röviden vázolom az unalmas életet.

Hétfő, csütörtök 6:30 angol tanfolyam

Csütörtök és péntek 15:00 VBA képzes

Tele túlórákkal.

Heti 2-3 kondi.

Annyi SUP ahányszor letudok menni balatonra.


Na, ezek mellet jött szembe a lány:

Szia! Remélem bérleted van!

Szia! Nincs, remélem így nehezebb lesz Neked! 

Nem, csak akkor tudtam volna a neved. 


Már akkor lebeszéltem a másnap délutánt…

Mosolyogtak a szemei és látszott, hogy boldog.